Tüskés rája

Nagyon vicces, van 29 bejegyzésem és 41 kommentem. Egy kicsit ellustálkodtam a blogírást, és valószínüleg még egy db.-ig így lesz, ugyanis Hölgyeim és Uraim, ettől a héttől a Tv-nél dolgozom, min. egy hónapot, és csak utána megyek Angliába. És fogok egy nem publikus blogot is indítani, amibe szerfölött izgalmas dolgok fognak bekerülni, és amit nem fogok megosztani veletek, beeeeeeeee :)))

A múltkoriban írtam, unalmamban ezt a mennyországos dolgot. Most nincs kedvem több részletet írni, hogy miért és minek. Szarul aludtam, és terroristákkal álmodtam. És most mindjárt indulok a TV-hez. És álmos és éhes és roppant nyűgös vagyok. Nem irigylem, hehe, aki a következő pár órában találkozik velem, hehehe :D

Mennyország

 Államforma: (Égi) Királyság (EZT MIÉRT KEZDI KÖZÉPRŐL???)

Uralkodó: Jehova (Isten)

Miniszterelnök: Jézus Krisztus

Alkotmány: a Biblia nevű törvénykönyv (a görög biblion többes száma, jelentése „könyvek”, az emberiség és angyaliság Szent Könyve)

Égrajzi elhelyezkedése: egyelőre ismeretlen. Bár a vallásos tárgyú ábrázolásokon gyakran felhők közé ékelve találjuk, ez azért felvet néhány problémát: a felhők képződési helye (vagyis a Mennyország feltételezett helyszíne) a troposzféra, a Föld légkörének legalsó rétege. Itt a hőmérséklet egyre csökken a magassággal, olyannyira, hogy a troposzféra tetején akár -40-50 °C-ra is süllyedhet. Ez egyértelművé teszi, hogy ilyen légköri viszonyok közt a lenge öltözetű (gyakran pucér) angyal-népesség halálra fagyna. Általában a sugárhajtóműves repülőgépek is a troposzférában és a közvetlenül felette található sztratoszférában repülnek, ami valószínűleg zavarná a szintén légi közlekedésben érdekelt angyaliságot.      

Gyarmat: Mennyország alkotmánya leszögezi, hogy meghatározatlan időn belül létre kell hozni egy Paradicsom nevű gyarmatbirodalmat a Föld nevű bolygón. Nem tisztázott egyelőre, mi fog történni a Föld népességével; egyes bibliakutatók meggyőződése, hogy az emberiség egy totális háború áldozata lesz, ahol a Menny-lakók egyszerűen lemészárolják őket (Armagedon). Más kutatók azt állítják, hogy – mint tulajdonképpeni őslakosok – az emberiség egy részének, akik csaknem hiánytalanul eleget tettek a Biblia normatíváinak, engedélyezni fogják, hogy a Paradicsomban maradhassanak. Ezeknek örök élet és örök ifjúság lesz a jutalmuk.  A harmadik elképzelés szerint a Föld-lakókat áttelepítik a Mennybe, ahol különböző ellenőrzéseken átesve megkaphatják a Menny-állampolgárságot. Ha viszont a vizsgálatok szerint nem méltóak az állampolgárság elnyerésére, a Pokol nevű univerzális büntetőintézetbe szállítják majd őket.     

Lakosság: angyaloknak nevezett lények lakják, akikről nem tudni, emberek vagy szárnyas lelkek, esetleg mindkettő, vagy pedig egyik sem. Fürtös szőke hajuk és kék szemük van, enyhén túlsúlyosak, a vállukból szárnyak nőnek. Általában hárfával vagy lanttal a kezükben ábrázolják, tehát valószínűleg rendkívül muzikálisak. Nem tudni, hogyan szaporodnak.

Fizetőeszköz: galaxis (1 galaxis = 100000 csillag)

És ezt szerintem faszául ki lehetne bővíteni, ha majd lesz időm, lehet, foglalkozom vele.  

Nektek is feketén jelenik meg az írás?? há normális??

Nem lenne rossz megtudni, hogyan tudnám elintézni, hogy normálisan, a kép bal felső (ismétlem: felső) sarkától kezdődjön a bejegyzés. Na mindegy, rájövök majd vmikor, mindenesete örülök, hogy legalább a képet sikerült begyömöszölnöm ide.

Amúgy azért lett ilyen szépia-szerű, mert nosztalgikus, álmodozó hangulatban vagyok ... Ma reggel kezdődött, mikor a vonatállomás felé andalogtam, s láttam, hogy a peron előtti macskaköves rész finomszemű homokkal van leszórva, és a homok színe tökéletes szépia (Fogalmam sincs, honnan szerzhették, de ilyen színű homokot életemben nem láttam).  Lehajtott fejjel, nagyon lassan sétáltam, úgy, hogy ne kerüljön a látóterembe semmilyen más színfolt, s azt képzeltem, hogy egy barnított fényképben sétálok, és ha behunyom picit a szemem, s nagyon koncentrálok, visszautazhatok az időben legalább 100 évet. És az csodálatos lenne, 1906-ban, Udvarhelyen.

Kellene egy időutazó gép, nagyon-nagyon  kellene. Még ha térben nem is sikerülne kimozdulni semerre, akkor is fantasztikus lenne megnézni, mi volt itt mondjuk 2000 évvel ezelőtt, aztán  1000-ben, majd belekóstolni a középkorba picit, az 1800-as évekbe már többet, de leginkább a XX. században kóricálnék. Kezdeném mondjuk az 1899. évi szilveszterrel, majd jönne 1907, aztán pár napot töltenék a háború legelső- és legutolsó napjaiba. A gazdasági világválság éveibe csak néhány órát maradnék, 1936-tól kezdődően viszont (ekkor Hitler már jó pár éve kancellár, érdekes lenne megtapasztalni, menyire hatott ez ki egy olyan kisvárosra, mint Udv.) minden évre legalább 2-3 napot szánnék. 1939 szeptemberétől a háború végéig kissé ritkítanám látogatásaim számát (itt állítólag keveset bombáztak, viszont szegény zsidókat összegyűjtötték a ref. gimn. udvarában, s lágerekbe vitték. És nem lehetetlen, hogy a düsseldorfi dédnagyapám révén folydogál bennem is vmennyi zsidó vér. Az örmény, csángó, román és székely véren kívül). Sztálin halálát természetesen ki nem hagynám, és akkor már az '50-es évek teljes második felére számítanék évenként kb. 3 napot. A következő 20 évet egyelőre nem tudom, hogyan osztanám be, de az biztos, hogy 1980-tól a jelen felé nem sok idő pazarolnék. 

Habár ha jobban meggondolom, jó néhány olyan emlékem van, amit szeretnék többször is újraélni, nem is beszélve azokról, amiket megváltoztatnék. Hajjaj, ha újra 2002 júliusa lenne ... És most kellene eldönteni, melyik egyetemre felvételizzek ... Hajjaj, drága Sz. Zs. és Cs. barátom, nem ismernénk mi most egymást, de nem ám!

Na, gyönyörű. A macsek odatojt a szőnyegre. Megyek feltakarítani. S kerítek egy sálat, hogy az orrom elé tekerjem.

Egy kis sikerélmény: a szept. 5.-ei, gyászosan befeketedett szöveget sikerült olvashatóvá tennem. Természetesen nem ilyen színt akartam, hanem világoskéket. Megint befeketedett, I can't believe it. Mindegy. Ez  újból és újból megerősíti azt, amit vmikor a számítógépek önálló , makacs, rosszindulatú és velejéig romlott természetéről írtam.

Dühös vagyok, mert volt egy hosszú és gyönyörűszép bejegyzésem, de ez az aljas, képmutató, alattomos rókavigyorú Mr. Mozilla Firefox minden előzetes figyelmeztetés nélkül lefagyasztotta magát!!!!!!  

Ja, azt nem írtam oda, h. a Bulgakovos- s a pettyes könyvön kívül a többieket legalább 666666x olvastam (pontosabban:6-7x), Szolzsenyicint pedig most 2x. Lehet, hogy ez infantilis mivoltomra utal, de ha szomorú vagy életúnt vagyok, még mindig a Tüskevár, a Téli berek, Tom Sawyer, Monte Cristo és egyébb tizenéveseknek szóló kalandregényeket, meg mesés- és pöttyös könyveket bújok. Roppant élvezem őket.

Most mindjart megyek haza, és a végtelenül rendetlen szekrényeim valamelyikéből előkotorászom a Gőgös Gúnár Gedeont

Hányingerem van, még mindig érzem a macskaszőrt a számban. Hogy lehet egy macskának ennyi szőre???!

A legális drogok listájára szigorúan föl kéne venni a szotyola (röviden:szotyi) néven közismert pirított napraforgómagot. (Eszem, és eszem, és hámozom és eszem, s lenne egy csomó sürgős dolgom, de nem tudom abbahagyni)

Csekével az utóbbi napokban meghitt levelezést folytatunk. Meg akarja jelentetni a Korunkban a roma holokausztról írt dolgozatomat, de a szakmai megbeszélés leple alatt egymás egészségi- és lelki életéről társalgunk. A levelek végén mindig egy bensőséges Szeretettel -el búcsúzik el a drága ... És szürke hétköznapjaimat e levelek aranyozzák csak be ... Sajnálom magamat. A dolgozat egyébbként szar, rengeteg hiányosság és pongyolaság van benne, és nincs kedvem javítgatni.

Amúgy tényleg csak tengetem a napjaimat, mert még mindig nem tudom, mikor mehetek Angliába, pedig már régóta készülök, és nagy hülyén már mindenkivel megosztottam a tervet. S mindenki érdeklődik, s mindenkinek azt kell mondjam, h. még mindig nem tudom, mikor megyek. És négyfele vágatom, ló farkához kötözöm, hollóval vájatom ki a szemét, ebek harmincadjára kerül, stb. az a meggondolatlan személy, aki a továbbiakban is érdeklődni merészel az indulás időpontjáról! Na.

A népmesei mot1vum használata az utolsóelőtti mondatomban valószínüleg annak kszönhető, hogy a héten megszállottan olvastam Nagyapó mesefáját, a Piros- és Arany mesekönyvbe is belelapoztam, A két borsszem ökröcskét pedig ma végeztem ki. Ezekkel párhuzamosan H.G. Wells sci-fi novellái, Bulgakov naplója és levelei és A kakasmintás törülköző című kötete az e heti repertoár. A múl héten Tom Sawyer és Huck Finn, egy angol nyelvű ponyvaregény (végtelenül unalmas), egy tiniknek szóló feledhető pöttyös-regény és Szolzsenyicin Gulag-janak 1. kötete került sorra (a 2.-ot sajnos más vette ki, már 4 napja és még mindig nem olvasta ki! utálom, ha vki kotol egy könyvön). Eléggé kevert társaság. De mivel D.-al csak tegnapelőtt szakítottam véglegesen ( és eddig gyáva nyúl módjára bent kuksoltam a lakásbam, nehogy összefussunk), s a Tv-t nagyon unom, csak az imádott kis könyveimmel tudtam szórakoztatni magamat.

A legújabb tervem és vágyam, hogy önkéntesént utazgassak a világban (utánanéztem, Afrikába, Ázsiába és Dél-Amerikába már lennének lehetőségek kimenni), és segítsek, ahol tudok. És útinapló-félét írnék belőle.

Miért fekete?? Miért fekete ez az aljas oldal????????????? Ha kijelölöm, csak akkor látszik a bejegyzés! Mit csináljak, hogy csináljam??

 

Meg vagyok hatódva. Bejöttem röpke 1 órára a netezőbe, és mikor akarok fizetni, látom, h. 2ezer lej van nálam, m. a pénztárcámat nagy balfékül otthon felejtettem. A srác pedig, akinek fizetnem kellett, oholyahan rehendehes volt, h. felajánlotta, maradhatok akár estig is, netezzek nyugodtan, és a pénzt majd következőkor beviszem neki!! A drága ... Jól esett. Ilyen pillanatokért érdemes élni.

Most már eldöntöttem, mit akarok az elkövetkezendő 6 hónap-1 évben csinálni, de nem írom le, mert a fejemet teszem rá, h. akkor nem fog összejönni. Előző tapasztalataim alapján meg vagyok győződve, hogy ez törvényszerű. Él valahol a Földön egy gonosz manócska, aki azzal szórakozik, hogy fülel, mikor ejt ki vki száján egy kívánságot, s akkor azt minden módszerrel igyekszik meghiúsítani, s mikor aztán sikerül neki (általában sikerül), kaján vigyorral a képén összedörzsöli a tenyerét, és rosszindulatúan kuncog hozzá. Valósággal látom magam előtt.És lehet, hogy internet is van neki, feltöri a postaládákat, elolvassa a leveleket és már tudja is, h. hol kell akcióba lépnie.

Ezért nem írok le konkrétan semmit, h. kicselezzem a kis ravaszt.

((És ha a fenti tervecském, az 1 éves nem jön össze, akkor kitaláltam, h. felveszem a kapcsolatot a baptista egyházzal, v. vmi más segélyezésekkel is foglalkozó szervezettel, és velük megpróbálok kijutni külföldre, katasztrófa sújtotta övezetekbe v. bárhová, ahol segíteni kell. Ha nem életveszélyes, tényleg bhová mennék. Legalább vmi értelmét is látnám annak, h. megszülettem, ha segíthetnék valakiken. És emellett így utazhatnék is ingyen, izgalmas és szép és kihívásokkal tele munka lenne ))

Oh, Jehova Isten, védj meg bennünket a hisztérikus nőszemélyek népes táborától! Ámen.

Oh, Jehova Isten, védj meg bennünket a hisztérikus nőszemélyek népes táborától! Ámen.

Meg van bocsátva a gyönyörűséges fosos miáunak. Éjjel velem aludt, odabújt hozzám és dorombolt egész addig, míg elaludtam. És reggel mikor simogattam, nem húzódoztt az egyetlen, hanem rátette a mancsát  a karomra, s szunyókált még egyet.

Kábé hétfőig nem írok több blogot, mert megyek Pestre. A táposokhoz :) Az a vicces az  egészben, hogy mi erdélyi magyarok roppant büszkék vagyunk erre a megjelölésre (és tényleg nem rossz szó), úton-útfélen használjuk a magyarországiakra, miközben az 'anyaországbeliek' ránk, határon túli 'testvéreikre' haszálják, szintén nagy előszeretettel. Ezt a furcsaságot azzal magyarázom, hogy  'tápos' fedőnév, mint olyan, MINDEN HATÁRON TÚLI MAGYARRA JOGOSAN APLIKÁLHATÓ. És nézőponttól függ (földrajzi értelemben), hogy ki a határon túli: nekünk Magyarország van a határon túl, nekik pedig Románia és Erdély, úgyhogy meg van oldva a keleti kérdés. És melegségel tölti el szívemet, hogy ezek szerint minden magyar a Táposok szép nagy családjában nagy-nagy szeretetben egyesül.

A gazember macska aljas bosszút állt: szart egy jó büdöset, a számítógépes asztal melleti kis toálettjében. És nem elég, hogy a hányinger kerülget amíg netezek, de még el is kell takarítsam, mert már a hálószobába is beszivárgott a szaga, fúúúúj! Meg fogom gyilkolni, húsőrlőn leőrölöm, fasírtot csinálok belőle, és utána szépen megetetem vele. És ne mondjátok azt, hogy ez paradoxon, mert úgyis megcsinálom!!!

De akkor megint szarna egyet, úgyhogy mégsem kap magából egy szem fasírtot sem. 

Remekül érzem magam, végre EGYEDÜL, egy roppant vonzó dolgokkal felszerelt lakásban: full-net, CD-lejátszó és sok-sok klasszikus zene, kisebbfajta könyvtár, TV, DVD-lejátszó, fincsi kaják, egy üveg bor, s egy bakmacska.Fekete és herélt. Egyáltalán nem hízelgő fajta, de nagyjából sikerült bevágódnom nála, vmi fura szagú macskakaja bőkezű adagolásával.

Ezt az újkeletű barátságot veszélyetetem most azzal, hogy egy elképesztően ronda kékszínű maszkot kentem a képemre, és azzal rémisztgetem szerencsétlen párát. Elég csak rámnéznie, s mentében lemerevedik, egy darabig megkövülve bámul, majd eliramodik. Villámgyorsan körbenyargalászik a lakásban, aztán elbújik valamii bútor al. Én pedig azzal szórakozom, hogy türelmesen kivárom, bújjon elő, indiánokat megszégyenítő ügyességel becserkészem, majd hirtelen eléje vágódom, és a képébe vigyorgok. Ezt idáig kétszer csináltam, most még utoljára megijesztem, aztán szépen lemosom az arcom. Szerintem ő is játéknak fogja fel, és nagyon élvezi, azrt rohangászik fel-alá, vidáman s pajkosan nyávogva.

Pocsék az idő, pocsék a hangulatom. És hogy ezt még fokozzam, voltam annyira kegyetlen magammal szemben, hogy találkoztam 2 olyan barátnőmmel (na jó, ez túlzás, inkább: ismerősök, haverinák), akiknek már gyerekük van. Aztán egyebet sem csináltam, csak vigyorogtam meg bólogattam, meg ámuldoztam és sóhajtoztam, tapsikoltam és gügyörésztem, mikor elmesélték, egymás szavába vágva,hogy melyikük porontya tud már bilibe csinálni, milyen keményet kakilnak, milyen csúnya szavakat ismernek és hasonló izgalmas dolgok, amiket kizárólag az anyák, apák és nagyszülők tudnak értékelni.

Én igyekeztem, és teljes másfél órán keresztül szívvel-lélekkel résztvettem a beszélgtésben (mint a témában még járatlan, de figyelmes és hálás hallgatóság), de aztán nem bírtam, s kb. két óra után felálltam, szépen elbúcsúztam (a csemetéktől is), s otthagytam őket.

 

Megértem, hogy egy anya számára nincs csodálatosabb teremtmény a saját magzatánál, valószínüleg én is ilyen leszek majd kb. 5-6 év múlva, de egyelőre határozottan hülyeségnek tartom hogy 22-23 éves korában az ember lánya férjhez mnjen (általában csak azért, mert nincs más jövőképe, mert így megszabadul otthonról, vagy mert beleesik valakibe, mint légy a tejbe), rögtön szüljön és az egész élete kizárólag a férje s gyerekei körül forogjon.

 

Ha én is ilyen leszek valaha, legyetek szívesek és lőjetek le.

2006. aug. 2. , szerda, kb. 13 h

 

Kiálltam a Tordai útra (nem, nem oda, ahová a kurvák szoktak), szolid, gondoan megválogatott öltözékben, hogy a szexuális provokáció leghaloványabb jelét se lehessen felfedezni rajtam. Ruházatom alkotóelemei, nagy vonalakban: hosszú, bő, barna kockás nadrág sarok nélküli szandál ujjatlan, de formás mellemet és karcsú derekamat :))egyáltalán nem hangsúlyozó blúz. Sima konty, a szemeimet sem festettem ki. Csomagjaim: hatalmas, koszos, Félsziget-járta hátizsák (rendeltetéséhez méltóan a hátamon), kisebb hátitáska, nem kevésbé koszos (a hasamon – a hátamon ugyanis nem volt hely) Billás szatyor tele cipőkkel valamint egy hatalmas fekete szemeteszsák (a Félszigeten osztogatták, én előrelátóan 2-t is szereztem), amibe az izolírt, a hálózsákot s pár könyvet gyömöszöltem, felül pedig csinos csokrot kötöttem rá.

Körülbelöl úgy nézhettem ki, mint a Mikulás. Ezért is lepődtem meg, mikor alig pár perces álldogálás után lefékez mellettem egy kocsi. A többi stoppolóval együtt megrohamoztuk (5-en voltunk a közelben), de a benne ülő pasas int, hogy csak engem vesz fel. Ez már gyanús volt, de gondoltam, üsse kő, csak nem lesz baj. És elindultunk.

 A pasi 39 éves, állatorvos, nős, jóképű, és az elején igencsak rokonszenvesnek és vonzónak találtam. Remekül elbeszélgettünk, vitatkoztunk, zenét hallgattunk, még táncoltunk is a kocsiban (persze csak a felsőtestünkkel, a karjainkal hullámoztunk jobbra-balra), nagyokat kacagtunk, stb. Kitűnő volt a hangulat.

Egy idő után mindegyre felém pillantgatott, és elkezdte kielemezni a személyiségemet: hogy látja, mennyire hasonlítunk, mindketten gyönyörű és érzéki emberek vagyunk, akik nagyon élvezik az életet. Hogy ő imádja a szexet, és látja rajtam, hogy én is. Na, itt már kezdtem egy kicsit köszörülni a torkamat, említettem a vőlegényemet, akivel lassan már 6 éve szerelmesek vagyunk egymásba (szerintem rájött, hogy hazudtam, egyáltalán nem volt hülye) s megkértem, meséljen az utazásairól s a családjáról. Ez hatott egy darabig.

Torda fele elkezdte csapkodni a combomat, viccmondás közben, de úgy tett, mintha csak a poénokat szeretné ezzel nyomatékosítani. Aztán egyre fennebb tette a kezét, s némi kis simogató mozdulatokat tett. Először nem akartam rászólni, csak mindegyre húztam el a lábam, de úgy látszott, a nonverbális kommunikáció nem az erőssége, ezért mézédes mosollyal érdeklődni kezdtem a felesége s a 2 éves kislánya felől. Egy darabig le is csillapodott, nem nyúlkált felém.

Már Vásárhelyhez közel jártunk, mikor elkezdte dicsérgetni a kocsiját (ami tényleg gyönyörű, egy Peugeot 307) hátrahajtotta a tetőjét, s elmélázva megjegyezte, milyen remekül lehetne maszturbálni a hátsó ülésen, s közbe bámulni a felhőket ………..

Eléggé ledöbentem, s mire megszólaltam volna, megfogta a kezemet, és rátette a combjára, meglehetősen közel a micsodájához. S az a fura, hogy mindezek ellenére úgy éreztem, hogy nem bántana s nem erőszakolna meg, de azért 100%-os nem lehettem benne, így rászólltam, hogy álljon meg, mert ki akarok szállni. Ekkor végre elengedte a kezem, s becsületszavát adta, hogy többet nem ér hozzám, csak hagyjam, hogy bevigyen a városba, a stoppolóhelyre, mert megázok. És ő nem akar semmi rosszat, csak nagyon tetszem neki, stb. És hogy megadja a tel.számát, nagyon szeretené, ha felhívnám, és megmutathatná, milyen gyönyöröket képes adni egy nőnek.

Be is írtam a számot (persze nem fogom felhívni), de kezdett nagyon kínos lenni a dolog, úgyhogy szépen megkértem, vigyen végre a stoppolóba, vagy kiszállok. Akkor persze elvitt, de megkért, maradjak egy kicsit még a kocsiban, hogy nézhessen, nem fog hozzám érni. Már a hátam borsózott az egésztől, főleg mikor ellágyult szemekkel bámult. Rosszabb volt, mint a perverz, vetkőztető tekintete azelőtt.

Már léptem volna ki, mikor elkapta a fejemet, megcsókolta a homlokamat, majd az arcomat, s a számat. Közben két kézzel fogta a fejemet, meg sem tudtam moccanni. Pocsék, tehetetlen érzés volt, szerencsére rövi ideig tartott, szélsebesen kiugrottam a kocsiból. Csak hát a csomagjaim fele a hátsó ülésen, a többi a csomagtartóban. Úgyhogy ügyesen meg kellett várjam, míg kiszáll, kinyítja a csomagtartót, kiveszi, hátamra segíti a cuccokat, aztán a hátsó ülésről a kezembe nyomja a zacskókat. Szépen megköszöntem, ő jó útat kívánt, integetett, s mutatta még a kocsiból is, hogy hívjam fel. Brrrrrr…

Soha többet nem stoppolok egyedül, csak mikor már ronda, fogatlan vénasszony lesz belőlem!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nem tudom eldönteni, hogy ma írjak-e a perverz doktorról (39 éves, nős, a stoppolóban szúrt ki engem, és voltam olyan hülye, h. beültem a kocsijába), aki végigtapizott és búcsúzóul lesmárolt, vagy holnap?

Lehet, hogy csak holnap kerül rá sor.

Most hazamegyek, sütök szalmapityit, majd befekszem a kádba, és sokáig, nagyon sokáig fogom ott áztatni habtestemet...

 

            Ezt szeretem a legjobban, ülök a szobámban, végre egyedül, zenét hallgatok (jelen pillanatban az Unchained Melodyt, hogy szerelemre hangoljam magam D. iránt. Idáig nem igazán sikerült..), csokipudingot nyalogatok, van némi kis félédes vörösborom is (bár a kettő nem igazán talál, de nekem jólesik), blogot írok, aztán karaokézem, és remekül eltelik az idő. Imádom kényeztetni magam, mmm…

 

            Óóóó, van egy nagyon édes, csúnyácska, soványka és csorba kisfiú a földszinten, teljesen elbűvöl!!!! Selypít, be nem áll a szája, de állandóan vigyorog, és meglepően jólnevelt, intelligens. Dávidnak hívják, és én is ilyen gyereket szeretnék 28 és fél éves koromban (akkora terveztem be az első csemetét J)Két napja láttam először, mikor hazaértem, és már egyszer játszottunk együtt karambolozósdit (van egy csomó matchboxa, kiválasztottunk egyet-egyet, és jó erősen ütköztettük őket). Nem volt nagyon lényege a dolognak, meg is untam hamar, de aztán bevillant az isteni ötlet, hogy inkább versenyezzünk a hátrahúzhatós kocsijaival – nem tudom a nevét ennek a típusnak, a lényege, hogy 3x-4x hátrapörgeted a kerekeit, aztán elengeded, s az autó nagyon ügyesen s kitartóan gurul előre –. Természetesen a kis ravasz jobban ismerte a kocsik potenciálját, így ő nyert.Az előbb kinéztem az ablakon, és megláttam az erkélyük alján kilógni a lábujjkáit, s hallom, hogy mindegyre selypíti, hogy „Hajjó, vajaki, hajjó, vajaki beszéjgesszzen vejem!!” Biztos nincsenek itthon a szülei. Megyek le hozzá játszani. Most én fogom kiválasztani a legfaszább kocsit, mert nagyjából láttam, mire képesek, és én leszek a győztes, háháháhá!!

 

            Nem én lettem a győztes. Ezt három órával később írom, mindjárt lementem egy floppyra és holnap felteszem a netre. A franc egye meg, hogy nincs itthon Internet! Miközben jöttem fel a lépcsőházban, találkoztam az egyik szomszédommal, akit amúgy is utáltam. Most még rátett egy lapáttal, az utálat-listámon ezzel sikerült az előkelő 1. helyet elfoglalnia. Jön ezzel a hülye, agyonkoptatott, főként székelyek által preferált közhellyel, hogy ejnye-bejnye a csúnya románok, nem képesek megtanulni magyarul, micsoda otrombaság és műveletlenség, a tisztelet hiánya, fúj-fúj nekik!!

                    Valóban, szép dolog, ha egy román anyanyelvű bármilyen okból kifolyólag megtanul magyarul, és hasznos is a számára, mint bárkinek, aki egy újabb nyelvet sajátít el, viszont az, hogy ez elvárható is lenne tőle, enyhén szólva is túlzás. (És ne jöjjön nekem senki azzal, hogy még 100 évvel ezelőtt Erdély Nagy-Magyarország része volt, mert ez már nem számít. Lehet, hogy sajnos, olyanok is lehetnek, akik szerint nem sajnos, de ez van. Most Romániához tartozunk, és nem látom esélyét annak, hogy a következő 100 évben a helyzet megváltozhat.)

                Ugyan bizony miért kellene a 79%-nak a 8% nyelvét megtanulnia (vagy Erdélyre lebontva: a 73%-nak a 20%-ét)? Hacsak nem egy nagyrészt magyarok-lakta régióban lakik, remekül tud érvényesülni a románnal is. Ez viszont nem mondható el sok-sok magyarról, akik annyira ostobák, hogy ingerülten, hatalmasra felfújt nacionalizmusuktól hajtva (sokszor egyszerűen csak lustaságból) elutasítják a román nyelv megtanulását, és nem gondolnak bele, hogy ha az országban akarnak maradni, román-tudás nélkül saját magukat vágják el egy csomó lehetőségtől.

(Azt sem értem, hogy miért lesz valaki kevésbé magyar attól, ha bármilyen kapcsolatba kerül a románsággal? Értsd ez alatt, hogy román híradót néz, román nemzetiségűvel beszél, konyít valamit a román kultúrához, neadjisten tökéletesen beszél románul? Nem látom az összefüggést.)

 

                És különben is, ha a többségiektől elvárható, hogy megtanulja egy ilyen fontos kisebbség nyelvét, mint amilyenek mi vagyunk (sic!), akkor vajon a magyarságtól nem lenne sokkal inkább elvárható, hogy a Romániában élő többi, velünk együtt kisebbségi sorban élők nyelvét is elsajátítsa? Tudunk mi albánul, németül (esetleg), szlovákul, szlovénül, görögül, jiddisül, cigányul, ukránul, szerbül, horvátul, csehül, tatárul, törökül legalább annyira, hogy megértessük magunkat?? Ismerünk is valamit a kultúrájukból, konyítunk valamit a történelmükhöz??? Hm? Nem? Hát akkor minden drága sovén magyar testvérem fogja be a száját ezzel a témával kapcsolatban, vagy pedig álljon neki sürgősen nyelv- és történelemkönyveket, irodalmat nyálazni, és szélesítse kissé a látókörét, másképp szép ügyesen belesüppedünk a kényelmes tudatlanság amúgy is mély mocsarába.